Tracklista:

1. Sorstalanság I. (3:14)
2. Visszatérés az életbe (6:05)
3. A tábor (3:43)
4. Még mindig otthon (2:05)
5. A dráma kezdete (4:15)
6. Egy dal (2:08)
7. Az asztalnál (2:51)
8. A lélek lerombolása (2:08)
9. A magány dallama I. (1:40)
10. Visszatérés és emlékezés (1:59)
11. Egy belso hang (3:38)
12. Tükörbe nézve (0:50)
13. A magány dallama II. (2:25)
14. Hang nélkül (1:57)
15. Sorstalanság II. (4:41)

A történet középpontjában egy kamaszodó zsidó fiú áll, akit Nagy Marcell személyesít meg. A helyszín pedig Budapest, 1944-ben. Köves apját munkaszolgálatra vitték, s hamarosan a fiúra is ez a sors vár. Elfogása után először Auschwitzba szállítják, majd onnan Buchenwaldba viszik. A kisfiú sodródik az eseményekkel. A koncentrációs táborban különféle embereket ismer meg, akik közül némelyikkel barátságot köt. Ezek persze egy ilyen helyen sohasem tartósak, hiszen lakóik sűrűn cserélődnek. A sorsnak köszönhetően ő azon deportáltak közé tartozik, akik végül túlélték ezen megpróbáltatásokat és a történelem eme szörnyűségét.
     A Nobel-díjas Kertész Imre azonos című könyvéből készült film rendezője Koltai Lajos, aki operatőrként már több hazai és külföldi produkcióban is részt vett, ám rendezőként ezzel a filmmel debütált. Az operatőri székbe pedig Pados Gyula került. A film témáját már annyiszor átrágták a világ több pontján is, hogy lassan külön szekciót lehet eme filmeknek szentelni a tékák polcain. A történelem eme kegyetlenségéről viszont magyarok nem forgattak volna ennyire költséges filmet, ha Kertész Imre nem nyer Nobel-díjat a "Sorstalanság" című könyvvel. Már egy ideje kényszert éreztek, hogy mindezt filmre vigyék és most még a szponzorok hadát is sikerült megnyerniük. Bennem viszont néha felmerül a kérdés: tényleg kell az nekünk, hogy ennyiszer felelevenítsék ezt a korszakot? Nem elegendőek nekünk a jelenleg folyó harcok, népirtások? Úgy látszik nem. Persze joggal lehet mondani, hogy akkor nem kell megnézni. Igazuk van.

     A produkció 2,7 milliárd forintból készült el és a forgatás szinte minden percét nyomon követhettük az újságcikkeknek, tv műsoroknak köszönhetően. Most folyik is a reklámhadjárat és kampányolás a film mellett. Bár a reklámplakátok és tv spotok érdekesre sikerültek. Ha a plakátot nézzük, ezt látjuk: Sorstalanság - Kertész Imre, Koltai Lajos, Ennio Morricone. Az hogy ők milyen minősítésben vettek részt a produkcióban, semmi nem mutatja. És hát látszik, hogy ezzel akarják eladni a filmet.
     Koltai Lajos többször operatőrködött olyan filmekben, amelyeknek Morricone írta a zenéjét. Az, hogy miért pont őt választotta zeneszerzőnek nem tudom, viszont egy biztos: végre valaki megmutatta a magyar filmes világ minden tagjának, hogy milyennek kell lennie egy filmzenének. És hogy mi is számít annak. Minden tiszteletem Dés Lászlónak és a többi hasonszőrű előadónak, akik már évek óta írják a magyar filmekhez illő dallamokat, de kérném szépen, lassan fel kellene eszmélni, és észrevenni, hogy a filmzene szó mit takar valójában.
     A zenét hazánkban vették fel 2004. október 4. és 8. között. Morricone szokása szerint saját maga vezényelte és hangszerelte a film zenéjét. A felvételek a Magyar Rádió 22-es stúdiójában készültek a Magyar Rádiózenekar és Énekkar, valamint Lisa Gerrard közreműködésével. Az első két napon a zenekari részleteket játszották, illetve vették fel, szerdán a szólóhangszereket, a pánsípot és a cimbalmot, valamint az éneket. Ezután másfél napig tartott, míg a hangszerek arányait és színeit a képekhez igazították.

     Ennyi bevezető után lássuk, illetve halljuk a zenét. A "Sorstalanság I"-ben az első fő motívumot hallhatjuk. A nagyzenekar mellett a pánsíp is fontos szerepet kap. A zene lassan, búsan bandukol előre. A "Visszatérés az édenbe" már az egykori Dead Can Dance énekes, Lisa Gerrard is bekapcsolódik. Hangja a fájdalmat, és szomorúságot még inkább előtérbe helyezi. A kórussal keveredő vokál felcsendülésekor Morricone korábbi filmzenéje, a "Misszió" jutott eszembe. A végét egy tagolt dallamot játszó pánsíppal és üstdobokkal zárja le. A továbbiakban az első két szám hangulatát és dallamvilágát kombinálja. "A dráma kezdete" című számban Morricone még jobban levezet minket a komorság bugyraiba, hogy aztán az "Egy dal"-nál kicsit megnyugtasson minket. Azt kell mondjam, hogy Lisa Gerrard hangja rendkívül jó választás volt.
     A zene megy tovább. Az a baj, hogy innentől már egysíkú az egész. Ha valaki letargiában van, vagy abba szeretne esni, ez a lemez teljesen jó kísérőt biztosít hozz. Szép, és jó, de túlságosan tömör. Nem lehet egymás után sokszor meghallgatni. "Az asztalnál" címet viselő tétel végén a fő motívum alatt játékosan megszólaló mély vonósokat jó ötletnek tartom. Kár, hogy rövid ideig tart és a későbbiekben nem bukkan fel. "A lélek lerombolása" tiszteletet követelő dobpergésekkel kezdődik, mely mellett a vonósok és fúvósok fegyelmezett dallamot játszanak. A dobpergés nincsen annyira kiemelve, inkább vissza van véve a hangjukból, hogy jobban idomuljon a mű egészéhez.
     "A magány dallama". Ez az a tétel, mely utólag született meg a filmhez. A két megálmodott témára épülő zene már valamelyest készen állt, mikor Koltai megmutatta a leforgatott kópiát Morriconénak, aki a film hatására megírta ezt a zenét. Az, hogy eme történet igaz-e, vagy csak mendemonda...nem tudom. Lehet benne valami igazság, de annyira sulykolták ezt a történetet, hogy marketingfogást is sejtek mögötte. A "Visszatérés és emlékezés" dinamikusan indul. A tempót a vonósok ritmikája szolgáltatja, melyet a cimbalom követ. Ez a hangszerelés kicsit középkori hangulatot kölcsönöz a zenének. Természetesen a megszokott pánsíppal előadott dallam zárja merengősre a dolgot. Az "Egy belső hang" kimért orgonaszólammal kezdődik és a zenekar tagjaival együtt lassan a vokál is kibontakozik. Egymás mellett haladva emelik a hangszínt, fokozzák a drámaiságot. A felépítésének köszönhetően nyugodtan mondhatom, hogy ez a legszebb szám, ami a korongon megtalálható. A közepe felé kicsit megállapodik, lejjebb halkul, és a magas vonósok veszik át a szerepet, melyek alatt Gerrard énekel. A vége felé a klarinét is felzárkózik egy csöppnyit, majd méltóságteljesen elhalkulnak. Ez a szám is jó példa arra, hogy a dalszöveg nélküli énekhang is tud impozáns lenni.
     A "Hang nélkül" az alig két perces játékidejével olyan, mintha "A tábor" számot zanzásítva játszották volna fel. A "Sorstalanság II" az utolsó tétel ezen a lemezen. Ez és a nyitó szám tartalmazza a főbb zenei képeket, s ezzel mintegy keretbe foglalják a lemezen található anyagot.

     Bevallom az első két-három hallgatás után teljesen belebolondultam ebbe a zenébe. De ahogy egyre többet hallgattam, szépen visszacsúszott és megállapodott a fenti csillagmennyiségnél. Morricone a magyar filmzenei felhozatalhoz képest igencsak profi munkát tett az asztalra - tisztelet a kivételnek, de a hazai termékek hagynak némi kívánnivalót maga után. (Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mi magyarok nem vagyunk képesek ilyen zenét írni, hanem azt, hogy akik esetleg képesek lennének, azok a háttérbe vannak szorítva.) Viszont önmagához képest Morricone egy átlagos zenét csinált. Hallottunk már tőle ennél sokkal jobbat és szebbet is - elég csak a már említett "The Mission" zenéjére gondolni. És ami még zavart, hogy hamar kiismerhető lett az album amiatt, hogy a három pillér sokszor ismétlődött. Természetesen bőven akadtak átfedő részek és remekül megszerkesztett dallamok, hangszerelések, de az első 5-6 tétel meghallgatása után legtöbbször ugyanaz köszönt vissza. Ellaposodott a téma. Mindent összevetve összetehetjük két kezünket, hogy egy ilyen neves művész hozzájárult ehhez a produkcióhoz.
     A cd borító elején ugyan az a montázs található, mint a plakátokon. Azt nem értem, hogy ehhez a komor filmhez miért kellett ilyen harsány színekből összeállított plakátot tervezni? A lemez hátulján található kép a táborról mint hangulatilag, mind színvilágilag jól megválasztott. A játékidő közel háromnegyed órányi, de minthogy eléggé letargikus műről van szó, jóval többnek tűnik hallgatás közben. Ennyi zene elég is erre a lemezre. Most nem ábrándozom hosszabb játékidőről.