Hogyan kerültél kapcsolatba a filmmel? 2002 novemberében a rendező úr ellátogatott A Pál utcai fiúk című olasz–magyar tévéfilm forgatására, hogy gyerekeket hívjon a Sorstalanság szereplőválogatására. Én voltam a harmadik fiú, akit meghallgatott, de az első találkozásunk után még egy egész évig jártam a válogatás különféle fordulóira. Állítólag már a második meghallgatáson kiválasztott engem a rendező, de mindig szeretett volna újra látni, hogy igazán biztos lehessen a döntésében. Rendszerint más gyerekekkel együtt hívott be, ezért én azt hittem, hogy újabb és újabb fordulókon veszek részt. Már a válogatások alatt elkezdtem olvasni a könyvet, majd a forgatókönyvet letöltöttem az internetről, és azt is elolvastam. Három héttel a forgatás kezdete előtt tudtam meg, hogy megkapom a főszerepet, de első hallásra nem hittem el a hírt. Sok gondolkodás után arra jutottam, hogy minden nehézsége ellenére el tudom játszani a szerepet, meg tudom személyesíteni Köves Gyuri figuráját. A forgatás ideje alatt a produkció titokban tartotta, hogy Te vagy a főszereplő. Számodra ez megnehezítette, vagy megkönnyítette a munkát? Jobb volt titokban tartani, egyrészt, mert nem szerettem volna nyilvánosság elé kerülni, másrészt, mert csak így, zárkózottan lehetett végigvinni a feladatot. A Pál utcai fiúk forgatása egy kaland volt, jól éreztük magunkat, lazák voltunk, a Sorstalanság azonban egy komoly, koncentrációt igénylő nagy munka volt. Eleinte furcsa volt, hogy én vagyok a középpontban, sokan állnak körülöttem, de ez később már fel sem tűnt. Sokat segített a szüleim és egyes stábtagok jelenléte. Milyen nehézségeket okozott a kényszerű leállás? Izgultam a filmért, és azért, hogy ha újra elindul a forgatás, akkor vissza tudjak találni a szerepemhez. Azt a megoldást választottam, hogy látszólag nem vettem tudomást a dologról, nem foglalkoztam vele. A szabadidőmet igyekeztem minél jobban kitölteni, hogy ne tudjak a filmen gondolkodni. A leállás utáni első napok kicsit nehezen indultak, de szerencsére hamar sikerült visszazökkennem. Összességében jóra fordítottuk a dolgot, mondhatni a rossz is jól sült el, mert jól tudtuk kihasználni azt az időmúlást, amit a leállás okozott. Sokan mondták, hogy komolyabb, érettebb lettem a forgatás végére. Én is így érzem: más lett a gondolkodásmódom, a hozzáállásom a legtöbb dologhoz. Mennyire viselt meg a történet és a munka? Leginkább az viselt meg, hogy vége lett a forgatásnak. Egy-két hónap kellett ahhoz, hogy túltegyem magam ezen az érzésen, de hamar rájöttem, hogy most egy teljesen új fejezete kezdődik az életemnek, melyben szerencsére szerepet kapnak azok az emberek is, akikkel szoros kapcsolatba kerültem a munka során. Különleges viszony alakult ki köztem és Koltai Lajos között, valamint szoros barátságba kerültem a Citrom Bandit alakító Dimény Áronnal, aki Kolozsváron él és játszik. Kertész Imrével csupán egyszer, az első forgatási napon találkoztam, és sajnos nem tudtam vele hosszan beszélgetni, csak annyi időm volt, hogy dedikáltassam a könyvemet.