Nem lehet könnyű hozzászokni, hogy plakátokról mosolyogsz vissza magadra.
Nem szeretek szerepelni, sem a plakátokon viszontlátni magam. Ez az egész új érzés számomra, amire ráadásul lehetetlen felkészülni. És egészen biztos, hogy negatív élmények is érnek majd a film bemutatója kapcsán.

Mennyire ért váratlanul, hogy te kaptad Köves Gyuri szerepét?
Amikor Koltai Lajos közölte a szüleimmel meg velem a döntését, hogy engem választott a főszerepre, nem is hittem el, félájultan hallgattam, hogy mit mond. Csak később kezdtem el gondolkodni azon, hogy ez mit is jelent. Míg az első filmszerepem a Pál utcai fiúk című tévéfilmben kaland volt, a Sorstalanságról tudtam, hogy komoly fizikai és lelki nehézségekkel jár majd együtt.

Mitől tartottál a leginkább a forgatás során?
A hidegtől nagyon féltem, különösen, amikor mínusz tíz fokban egy platón locsoltak. De mindenki igyekezett megnyugtatni, hogy nem olyan nehéz az egész. Édesapámmal volt egy különösen fontos beszélgetésünk a forgatás derekán. Egyik reggel, amikor úgy éreztem, „hú, már megint menni kell”, azt mondta, gondoljak inkább arra, „hú, de jó, már megint mehetek”. Szerencsére a beilleszkedéssel nem voltak gondjaim, és a leállás során még inkább belém ivódott a szerep.
Nem tartottál tőle, hogy a forgatási szünet miatt esetleg nem valósul meg a film?
Félelem nem volt bennem, éreztem, hogy ezt a filmet nem lehet abbahagyni. Egy látszólag nemtörődöm állapotban próbáltam átvészelni azt az időszakot, szinte minden időmet a számítógép előtt töltöttem. A szünet ráadásul azt jelentette, hogy több időm volt fogyni, s ennek köszönhetően a filmben sokkal jobban tudtuk érzékeltetni az idő múlását. Nőttem, a hangom is változott, de két napra azért szükségem volt, hogy visszarázódjam a forgatás hangulatába. Azért voltak persze számomra is mélypontok a leállás során, de ezeken szerencsére sikerült mindig továbblendülnöm.

Azért nyilván akadtak olyan jelenetek is, amelyeket szívesen és örömmel forgattál.
A Dimény Áron alakította Citrom Bandival közös fürdőzést nagyon élveztem, de szerettem azt a jelenetet is, amikor az öreg Kollmann-nal, akit Harkányi Endre játszott, visznek a kórházba.

Mennyire ragadott meg a szuperprodukció hangulata?
Lenyűgözött a forgatás technikai részének precizitása, az, hogy minden pontosan előre meg van tervezve. Operatőrként ilyen emberekkel szeretnék együtt dolgozni a jövőben.

Akkor tehát nem színészi karrierre vágysz?
Nem életcélom, hogy színész legyek, ami nem jelenti azt, hogy visszautasítanék egy izgalmas filmajánlatot. Érdekel a színpadi szereplés is, de a Földessy Margit színészképző mellett egy fotósiskolába is járok, és szerencsére rengeteg segítséget kapok azoktól a szakemberektől, akikkel együtt dolgoztunk a Sorstalanságon, különösen a rendező Koltai Lajostól. A célom mindenképpen a színművészeti egyetem.

Ki, illetve mi segített neked legtöbbet a forgatás során?
Az sokat számított, hogy édesanyám vagy édesapám velem volt a hatvanból legalább ötven forgatási napon. Biztonságot adott a tudat, hogy ott vannak. A jelenetek, illetve a nap végén nagyon fontos volt, hogy az ember kizökkenjen a szerepéből, különben öszszetörik. Imádok kosárlabdázni és internetezni, de a stábbal való közös szórakozás és poénkodás is sokat segített, hogy másnap tiszta fejjel lehessen viszszabújni a szerepbe.

Hogy érzed, felnőttél a forgatás során?
Sokkal érettebb, komolyabb gyerek lettem, elsősorban a leállásnak, valamint a forgatás második részének köszönhetően. A barátaim szerint viszont szerencsére semmit nem változtam, olyan, mintha egyetlen napot töltöttem volna távol tőlük.

Hogyan próbálsz felkészülni a Sorstalanság díszbemutatójára?
Édesanyám már a bemutató előtt egy héttel izgulni fog, én csak egy-két nappal korábban kezdek el idegeskedni. De akkor lesz a legnehezebb, amikor a mozi előtt kiszállok az autóból, szerencsére viszont, amint elkezdődik a film, a feszélyezettségem is elmúlik.


* A beszélgetések a Sorstalanság bemutatója előtt készültek.